December 18-án nyílt meg Kontinuitás címmel az idei téli tárlatunk, a MNM Balassa Bálint Múzeuma -ban.
A kiállítás megtekinthető január 31-ig a múzeum nyitvatartási idejében, belépő 500 Ft.
Köszönjük mindenkinek, aki eljött a megnyitóra. Külön köszönet a Balassa Múzeumnak, hogy befogadta a kiállítást.
Kiállítók:
A.Bak Péter, Andráskó Péter, Bugyács Sándor, Gál András, Galántai Zsófia, Galyasi Géza Attila, Gintner Csilla, Hupján Attlia, Józan Ildikó Jell, Kókay Krisztina, Kovács Melinda, Mudrák Attila, Radócz Balázs, Szakács Márton, Szeder P. Balázs, Szilágyi László, Végh Éva, Zágonyi Petra, Zicho Gabriella, ZoArt – Szabó Zoltán.
A kiállításon látható a MNM Balassa Bálint Múzeumának az Esztergomi Művészek Céhéhez kötődő új szerzeményei (Kollár György, Kántor János, Végvári I. János).
Fotók 
Prokopp Margit
Szakálos Éva megnyitóbeszéde:
Tisztelt Művészek, Jelenlévők, kedves Kollégák!
Rendhagyó módon egy kisebb évértékelővel es nosztalgikus visszatekintéssel kezdeném a mai megnyitó beszédet! Különleges nap ez mai számunkra, nemcsak amiatt, mert ez az évünk utolsó kiállítása és emellett az évad megkoronázása is, hanem mert a véletlenek csodás összjátéka folytán a jelen kiállítás ennek a kicsi, de remekül használható es kompakt térnek az egész éves történet foglalja össze! Számunkra a 2024-es év egy abszolút tesztidőszak volt. Félelemmel telve fogalmaztuk meg pontosan egy évvel ezelőtt a célkitűzéseinket es vártuk mit hoz a holnap. Így utólag visszatekintve remek év volt sok tapasztalattal es iránymutatással! Képviseltette magát saját gyűjteményi anyagunk egy Petőcz Lajos emlékkiállítással, vendégül láttuk /vagy inkább hazahoztuk/ Kertész André egyedülálló fotóit egy fotókiállítás keréten belül, a színek es szimbólumok nyara egy villám döntés és a vakszerencse szerelemgyermeke volt Prunkl János születésnapi tárlatával, egy csipet Szentendrével -efZámbó nagysikerű kiállításával, es két kortárs női művésszel zárásképp. Régészeti-történeti Kiállításunkat zártuk vasárnap most pedig az Esztergomi művészek céhe téli tárlatát nyitjuk. Jelen tárlat évünk összefoglalója nem szóban, képekben! A klasszikus, a modern, a fotó (melyben a művészek céhe érzésem szerint igen erős), a múzeumi vagy múzeumhoz kötődő munka, az absztrakt és a kortárs (annak minden átható, valóságtól elrugaszkodó és elgondolkodtató aspektusával).
Nem tisztem és nem is feladatom jelen pillanatban, hogy az összes művet értékeljem és mentségemre szóljon kevés olyan művészettörténész van aki erre ilyen szerteágazó stílusokban képes lenne, viszont ami számomra, sőt számunkra befogadó intézmény számára fontos az a kontinuitás. Amely bár kiállítótér híján hosszú évekre megszakadt a múzeum és a városi művészek között, mégis ebben a töredékességben újra és újra visszatér. Visszatér egy egy revízió folytán vagy ahogy az idei évben is sokszorosan megtörtént egy egy adományozás vagy vásárlás folytán. Merthogy városi múzeum nincs városi művészek nélkül, és fordítva. A nagy elődök pontosan tudták ezt. Egy város kultúrájának es kulturális virágzásának nyoma marad, egy- egy korszak lenyomatát pedig a művészet őrzi! A múlt művészetét pedig a múzeum. És így záródik be az a bizonyos kör. Nagy elődeink, Mucsi András, Zolnai László, Dévényi Iván és Bodri Ferenc tudták ezt. Az ő hathatós közreműködésüknek köszönhető az, hogy létrejött egy közel 8000 db-ot számláló modern művészeti gyűjtemény a Balassa Bálint Múzeum hatalmas régészeti, néprajzi, helytörténeti gyűjteményei mellett, melynek anyaga a helyi vagy a városhoz erősen kötődő művészek alkotásaiból áll össze. Így örömmel konstatáltam, hogy a művészek céhe ősatyai alkotásaikban tovább élnek a gyűjteményi anyagban. Említenem itt Andráskó István, Furlán Ferenc, Prunkl János, Kaposi Endre, Barcsay Tibor, Kollár György, Végvári János, Kántor János képeit. Emellett a mai napig érzelmi alapon, a szülőváros gyűjteményét gyarapítandómagánemberek, gyűjtők es kerekedők örömmel adományoznak képeket a gyűjteménybe! Itt külön kiemelném az előtérben található Végvári János es Kollár György képeket, melyek októberben kerültek a gyujtemenyi listára. Emellett felhívnám figyelmüket a szinten az előtérben található Kántor linometszetekre, melyek több okból is említésre méltóak. Ez egyik, hogy kalandos úton kerültek Takács Mária kis boltjaba, aki szinten évek óta lelkes támogatója intézményünknek, a másik pedig, hogy bár elkészült ez a közel 10 darabból álló Esztergom sorozat a művész valamilyen rejtélyes oknál fogva sosem nyomta le a metszeteket. Így a jelen kiállításra Banhidy tanár úrral együttműködve elkészült a sorozatból 2 metszet, ami külön öröm számomra! Ezt nyilván folytatjuk 😀
Mindemellett felmerül a kérdés, hogyan tudjuk a múltban oly élő művészeti kapcsolatot a beépíteni a jelenlegi múzeumi mindennapokban? Erre is ékes példa éves tevékenységünk és a jelen kiállítás! Csodálatos volt végig követni a céh fotó művészeinek tevékenységet és a céh által szervezett nagyszerű kiállításokat a Kertész év és az esztergomi Kertész kiállítás kapcsán.
Emellett számomra ennek a kooperacionak a legszebb példája Galántai Zsófia “alkotása” – úgy érzem nevezhetnem alkotásnak és nem kizárólag a munkás kezet aposztrofálom benne. Zsófi egy rettenetes, összetekert állapotban levő, egy 70 és években lebonyolított csereként a birtokunkba került festményt kapott, melyből pár hónap alatt csodát varázsolt. Mint az a kutatás során kiderült a kép minden bizonnyal Lotz Károly budapest Belvárosiferences templomban levő freskójahoz készült előtanulmánya lehetett. Ez egy kétszeres műalkotás. Első körben a Lotz alkotta történeti csoda, második körben pedig Zsófi keze nyomán Lotz eredeti képének lélegzetelállitó visszatukrozese. Nem lehetünk elég hálásak neki ezért! Hasonló nagyszeru együttműködés eredménye Gál András Vörös Béla emlékezete címet viselő képe, mely egy közös brainstorming eredménye. Vörös Béla Esztergomból elszármazott művész, ki bár Picasso és Maillol mellett alkothatott Párizsban lélekben azonban örökké esztergomi maradt. Végső nyughelye az Aranyhegy lábánál álló Haldokló fiú címet viselő szobra talapzatában van. Épp a múlt héten szombaton emlékeztünk meg születésének 125. évfordulójáról, ezen jeles alkalomból pedig Esztergom Város Önkormányzatának jóvoltából egy új, méltán megérdemelt tábla jelzi az alkotó nevét a talapzaton. A jövő év elején jelenik meg a teljes életművet bemutató katalógus, melynek egyik címlapfotója András mögöttem látható képe lesz. Itt ragadnám meg az alkalmat arra, hogy bemutassam ezt a fotót, mert amilyen egyszerűnek tűnik olyan összetett. A Vörös Béla műveit feldolgozó kiadványok címlapja egytől egyig a a Haldokló fiú c. szobrát ábrázolják. A hagyományok bizonyos szinten hűek szerettünk volna maradni, de ennél többet akartunk elmondani. Évek óra kerülgettem egy gipsz torzót a Múzeum raktárában. A kutatás során kiderült, hogy ezek a gipsz darabok a bronz szobor gipsz mintadarabjának darabjai, melyek az adományozás útján kerültek a Múzeum gyűjteményébe. Emellett még egy vezérfonal volt, az pedig Vörös Béla és Dévényi Iván frissen felkutatott levelezése, melyben nagyon sokat ír esztergomiságáról és saját művészi arc poetikájáról: Esztergom, a Bazilika, és a Duna hármasa ami vissza-visszatérő motívum, művészi hitvallása pedig az, hogy a művészetnek, meg kell tartania önmagában mindent ami emberi, az antik hagyományokat alapul véve, távol az absztrakt világtól. Ez a gondolati-tárgyi hármas ihlette a képet – egy élet főműve/végső nyughelye, az Esztergomi dunapart és az antik szobortorzók a lágy homokban. És ez lett a végeredmény 
A múzeumi anyaggal való szoros kooperáció vidám eredménye még Szeder Balázs Mirci Murci emlékezete. Mikor Balázs tegnap megosztotta velem a kompozíció miértjét, a Barcsai Tibor képeire való reflektálást a kontinuitás jegyében, jeleztem Balázsnak, hogy 10 évvel ezelőtt én odébb raktam egy Barcsai mappát az egyik raktárban. A mappa meglett, Barcsai Tibor a céh egyik alapítója, pedig észrevétlenül is besomfordált a terembe egy, a művész metamorfózisát ábrázoló rajzán.
Órákig lehetne még beszélni az egyes képekről, művészekről és a velük való kapcsolatunkról, veszekedni azon ki vásárolja meg végül Petra Bazilikás képét, de kérem nézzék el nekem, hogy most csak ennyi fért bele. Sosem szerettem a nagy és fellengzős szavakat a efféle beszédek végén, de mióta Bodri, Mucsi és Wehner kiállítás megnyitóit olvasgatom rettentő kedvvel, rájöttem, hogy a kimondott és leírt szavaknak ereje van, mégha enyhe giccs is övezi azokat. Egyszóval öröm ez az esemény intézményünk számára, öröm a művészek számára és öröm a közönség és a művészetkedvelők számára is. Okozzunk még örömet sokszor, sokféleképp és a kijelenthetem, hogy a tesztidőszak lezárásra került és a Balassa Múzeum időszaki kiállító tere nyitva áll az esztergomi alkotók egyéni vagy közös tárlatai előtt. Támogassuk egymást, támogassuk a művészetet és folytassuk nagy elődeink megkezdett munkáját, hogy majd 50 év múlva az utókor ránk is hasonló lelkesedéssel tekintsen.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Szakálos Éva
muzeológus
Magyar Nemzeti Múzeum Balassa Bálint Múzeuma
2500 Esztergom, Mindszenty tér 5.